Az egyediséget jelképező ékszerkészítés

jegygyűrű

Minden szerelmespár életében eljön az a pillanat, amikor szeretnék komolyabbra fordítani a kapcsolatukat. A hagyomány úgy követeli meg, hogy esküvőn keresztül kössék össze az életüket, ahonnan nem hiányozhat a jegygyűrű! A szokás úgy tartja, hogy az nemesfémből készüljön, ugyanis az olyan fém, ami időtálló. Ezáltal ez az apró kis ékszer kellőképpen szimbolizálhatja az ifjú pár szerelmét, ami szintén örökké tart. Köztudott, hogy nincs tartósabb elem az aranynál vagy a gyémántnál, ezért annak a kombinációjával megalkotható a tökéletes jegygyűrű. Természetesen nemcsak az alapanyag számít, hanem a precíz és megfontolt munka is, amivel elérheti a csodás ékszert. Szerencsére manapság széles kínálat áll a párok rendelkezésére, azonban az sem ritka, hogy a készíttetés mellett döntenek.

Persze mindenképpen érdemes megtekinteni a kínálatot, hiszen a rengeteg meseszép modell közül, hamar megragadhatja valamelyik az illető figyelmét. Amennyiben egyik jegygyűrűt sem érzi igazán a magáénak, de van egy remek ötlete, akkor készíttesse el a mesteremberrel! Több vállalat is nyújt ilyen szolgáltatást, mindössze meg kell találnia azokat. Ezáltal biztosra mehet, hogy nem lesz még egy olyan példány a világon, mint amilyen Önnek és a párjának van. Az ékszerkészítés során véshetnek mintát vagy apró szöveget a gyűrűbe. Ezáltal tényleg elérheti az egyediséget és örökre szóló emlék marad. Először egy ékszertervezővel szükséges egyeztetni, aki több rajzzal is megpróbálja elérni az Ön által megálmodott gyűrűt. Meglehet, hogy számítógépes programmal, 3D-s technikával tervezik meg. Ezt követően elkezdődhet az ékszerkészítés. A vállalat tájékoztatni fogja Önt, hogy milyen nemesfém áll az érdeklődők rendelkezésére és melyek azok a drágakövek, amelyekkel díszíthető az ékszer. Például a White&Black ékszerüzlet ezüsttel, arannyal és palládiumos fehérarannyal várja azokat, akiket foglalkoztat az ékszerkészítés. Mivel közel 30 éves tapasztalattal rendelkeznek, bármilyen modell elkészítésében képesek az ügyfelek segítségére sietni.

Print Friendly, PDF & Email

Author: admin