Egymás mögötti iker babakocsi

babakocsi

Az utcán sétálva rácsodálkozunk, amikor ikreket tologató, sétáltató anyukákkal találkozunk, és akarva akaratlanul elmosolyodunk, hogy milyen szépek és milyen csodálatos lehet. Valóban az. Már maga a gyermek egy csoda. De azért valljuk be nem egyszerű két pici kinccsel, hiszen mindent duplán kell tenni, és minden babakellékből kettőre van szükség. Ilyen a babakocsi is, amiből most már több modell is van. Az egymás melletti kocsik társaként megjelentek az egymás mögötti iker babakocsik. Nos, ennek a típusnak is megvan a rajongó tábora és vannak olyanok is, akik kimondottan ellene vannak. De nézzük csak meg az előnyeit és hátrányait. Ennek a modellnek az előnyei közé sorolhatóak, hogy könnyen be lehet férni vele szinte bárhová. Erre a modellre az autós hordozót általában rá lehet csatlakoztatni, sőt szembe is fordítható a mózes, a hordozó és a sportkocsi is, így a babák nemcsak egymás mögött, hanem egymással szemben is utazhatnak.

A pakolási területe jóval nagyobb a szokványos babakocsi pakoló részénél, sőt még az egymás melletti ikerkocsi csomagtárolójánál is, mivel messze van a két váz egymástól. Hátrányai közé leginkább az írható fel, hogy jóval drágább és súlyosabb a többi modellnél, mivel hosszú is, nem lehet vele elég jól belátni az útkereszteződéseket ezért olyan érzésünk lehet, hogy az elöl ülő baba veszélyben van. Az iker babakocsik esetében is, arra kell figyelni a legjobban, hogy biztonságos és kényelmes legyen a babák és szülők számára is, könnyen lehessen vele közlekedni, irányítani és a babáknak is kényelmes legyen az utazás.

Author: admin