Tanulható a pénzgazdálkodás?

nyugdíjbiztosítás

Az önmagunkba való befektetés mindig kifizetődő volt. Akár a tanulmányokba, akár új szakma tanulásába, manapság pedig a nyugdíjas évekbe. Ugyanis az a megszokott séma, hogy az állam eltartja a nyugdíjas polgárait, mára kezd köddé foszlani. Ugyanis a csökkenő népszaporulat, a sok munkanélküli és a befektetési hányados csökkenése miatt, jóval kevesebb bevétellel dicsekedhet a nyugdíjkassza. Ez tovább kell gondolni, mert ez a tendencia sajnos az elkövetkező években is hasonlóan fog alakulni.

Tehát mindenkinek magának kell félretennie öregkorára vagy olyan öngondoskodó befektetést találni, ami majd arra az időre amikor már nem dolgozik az ember, pótolja a havi járandóságot. A szülők legtöbbje nem szeretné magát a gyermekeire bízni, hiszen a legtöbben maguk is gyermekeket nevelnek, akikre szintén költeni kell. Az elmúlt 50 év, a szocialista időszak egy álságos biztonságérzetet keltett ezen a területen. Ugyanis, ha nem is nagy összegben, de a szűk megélhetést biztosította az állami nyugdíj. Mindamellett nem is volt lehetőség kiegészítő nyugdíjbiztosításra.

Mára sok minden megváltozott és a rendszerváltás utáni elmúlt 30 év temérdek fordulatot hozott a nyugdíjak területén is. Ma ott tart a társadalom, hogy a népszaporulat csökkenése miatt, jelentősen kisebb a nyugdíjpénztárba történő befizetett pénz mennyisége. Talán nincs eléggé kihangsúlyozva, hogy mindenkinek szükséges volna anyagilag is önmagáról gondoskodnia. A nyugdíjbiztosítás lehetőség ezt hivatott szolgálni.

Utána lehet számolni, hogy a munkával töltött évek alatt szép összeg takarítható meg, különösen ha még hozzávesszük az adott pénzintézet által fizetett nyereséget is. Ugyanis a pénzek befektetésre kerülnek, ami a szerződés típusától függően, különböző szintű lehet. Mindenki a saját felelősségre fekteti be a pénzét különféle szintű rizikót vállalva, ami egyenes arányban van a várható hozammal. Az effajta pénzügyi kultúra hazánkban még viszonylag ismeretlen és az iskolák sem tanítják. Pedig ma a személyes pénzgazdálkodás egyre szükségesebb, amit ismerni és tanulni kellene.

Author: seditor